Pár éve már, hogy újra és újra küzdöttünk itthon a történelemmel – a könyv száraz és nehezen érthető volt, a lányom szerint az órák sem segítettek ezen. Annyit hallottam ezt, hogy gondoltam, bemegyek és megnézek egy történelem órát – igen ez a COVID előtti „boldog, békeidőkben” volt, s jó fej iskolánkban kérhettünk ilyet. Igaz, nem láttam felhőtlen örömöt a szaktanár arcán. Gyanítom azért, mert nem sok megértésre, támogatásra számítottak tőlünk szülőktől a tanárok, ráadásul a tanítás egy bensőséges viszony, ahol minden külső tényező zavaró lehet.
Beültem. Máig emlékszem – fájt, amit láttam. Az óra OK volt, soha rosszabb történelem órát…
A szemek, az volt a fájdalom – annyi fásult, tompa szempárral nézett a tanár szembe, ahány gyerek ült az osztályban.
A tanítás-tanulás együttműködés, a gyerek éppúgy kell ide, mint a pedagógus.
Este a lányom nem kapta meg a remélt együttérzést tőlem, sőt abban maradtunk, ha ilyen közegben kéne nap mint nap dolgoznom, valami legális (alkohol), vagy illegális (bármi egyéb) szerhez nyúlnék.
Fontos még, nem valami elátkozott helyről beszélünk, hanem egy átlagos iskoláról.
Az illusztrációként használt kép a „Még egy kört mindenkinek” 2021-ben Oscar díjjal jutalmazott dán film plakátja, amely filmben a meg- és elfáradt tanárok alkohollal vidámítanak magukon és az óráikon…
